Kezdetek
Ronaldo első csapata a CF Andorinha volt, ahová nyolcéves korában került. Itt édesapja afféle mindenesként dolgozott. 1995-ben a CD Nacional csapatához szerződött. Miután itt több címet is nyert, háromnapos próbajátékon vehetett részt a nagynevű Sporting CP csapatánál. Itt meggyőzte a klub vezetőit, és a nyilvánosság számára pontosan nem ismert összegért szerződtették őt.
Sporting
Ronaldo tehát csatlakozott a Sporting utánpótláscsapatához, amely az Olcochete nevű edzőkomplexumban tréningezett. 2010-ig ő az egyetlen portugál labdarúgó, aki egy éven belül az U16-os, az U17-es, az U18-as, a B- és az első csapatban is játszott mérkőzést. Bemutatkozó mérkőzésén két gólt szerzett a Moreirense FC ellen. Eközben játszhatott az U17-es válogatottban is.15 éves korában szívritmuszavart állapítottak meg nála, ezért egy ideig úgy tűnt, fel kell hagynia a labdarúgással. A Sporting csapata mindenben támogatta a családot. Kényes lézerműtétre került sor, amely megoldotta a problémát, és így végül nem kellett abbahagynia a játékot.Első komolyabb megkeresése a Liverpooltól érkezett, 2003-ban.Később azonban, egy Manchester United elleni edzőmérkőzésen olyan jó benyomást tett a csapatra, hogy a játékosok a hazafelé tartó repülőn meggyőzték az edzőt, Sir Alex Fergusont, hogy szerződtesse őt.
Manchester United
2003 és 2005 között
Első mérkőzésén a 60. percben állt be csereként, az ellenfél a Bolton volt. Első gólját novemberben, a Portsmouth ellen szerezte, szabadrúgásból. Még ebben a hónapban rúgta a klub ezredik Premier League-gólját, a csapat azonban súlyos vereséget szenvedett a Middlesbrough ellen.A szurkolók a szezon végén az év fiatal játékosának választották.A 2003–04-es szezon előtt a Manchester United szerződtette őt, mintegy 12 millió fontért. Ő lett a klub első portugál játékosa.Bár eredetileg a 28-as mezt szerette volna, végül a hetest kapta, amelyet a klubnál előtte olyan legendás játékosok viseltek, mint George Best, Bryan Robson, Éric Cantona, vagy David Beckham.
2006–2007 között
2006 novemberében és decemberében egyaránt a hónap játékosává választották, így ő lett a harmadik játékos Dennis Bergkamp és Robbie Fowler után, akinek ez két egymást követő hónapban is sikerült.2007. május 5-én megszerezte ötvenedik United-gólját a városi rivális, City ellen.Már 2007 tavaszán felröppent a hír arról, hogy esetleg a Real Madrid játékosa lesz. A Real kész volt érte akár 80 millió eurót is fizetni.Ő azonban, nem sokkal az ajánlat megtétele után, szerződést hosszabbított, amelyben 120 ezer fontos heti fizetés szerepelt. Ezzel a klub történetének legjobban fizetett játékosa lett.Ebben a szezonban számos elismerést kapott, ő lett az év fiatal játékosa, valamint a játékosok is a szezon legjobbjának választották. Áprilisban a szurkolók szerint is ő lett a legjobb, a bajnokság végeztével, nyolc csapattársával együtt a liga álomcsapatába is bekerült.
2007–2008 között
A decemberi Aranylabda-szavazáson második, az azt követő év játékosa-választáson harmadik helyen végzett, előbb Kaká, majd ugyanő és Messi mögött.A 2007-08-as szezon egy piros lappal indult számára, miután a második fordulóban lefejelte Richard Hughes-t. Az esetért hárommeccses eltiltást kapott. Korábbi csapata, a Sporting ellen mindkét BL-csoportmeccsen betalált.A MU magabiztosan, csoportelsőként jutott tovább.
Január 12-én, a Newcastle United ellen megszerezte első manchesteri mesterhármasát. A United 6–0-ra elverte a „szarkákat”. A Reading ellen megszerezte huszonharmadik bajnoki gólját, ezzel beállította az előző szezonban összesen szerzett találatai számát. A Lyon elleni nyolcaddöntőn lézerrel világítottak az ő és Nani szemébe, amiért az UEFA vizsgálatot indított. A Lyont végül 5000 svájci frankra büntették.
Március 19-én, a Bolton ellen először vezethette ki csapatát csapatkapitányként. A meccs végeredménye 2–0 lett, mindkét gólt ő szerezte. Ezzel 33 gólos lett, amivel megdöntötte George Best rekordját, aki 32 góljával a United legeredményesebb középpályása volt.A szezon végén ő lett az első szélső, akinek sikerült megszereznie az európai aranycipőt. Nyolc ponttal végzett a második helyezett Dani Güizaelőtt.A BL-döntőben a Manchester a Chelsea-vel találkozott. A meccs elején megszerezte a United vezető gólját, ám sokak emlékezetében nem ez maradt meg erről a meccsről vele kapcsolatban. A mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult, és mivel a kétszer 15 perces hosszabbításban sem esett gól, tizenegyespárbajra került sor. Ő volt az első ember, aki rontott, ám szerencséjére a Chelsea-ből John Terry és Nicolas Anelka is, így végül megnyerték a trófeát.A szezont végül, minden sorozatot figyelembe véve, 42 góllal zárta, ami azóta is rekord karrierjében. A csapaton belüli abszolút rekordot, amit Denis Law tart 46 góllal, épphogy nem sikerült megdöntenie.
2008–2009 között
A szezon elejét sérülés miatt kihagyta, Amszterdamba is elutazott sérült bokája kivizsgáltatására. Szeptember 17-én tért vissza, a Villarrealelleni gól nélküli BL csoportmeccsen, csereként Pak helyett.Szeptember 24-én szerezte meg szezonbeli első gólját a ligakupában, a Middlesbrough ellen.A Sky Sports szerint június 5-én a Real ismét ajánlatot tett Ronaldóért, ugyanakkora összeget kínálva, mint az előző évben.Emiatt a Manchester feljelentette a Realt a FIFÁ-nál a játékos szabályellenes megkeresése miatt.A spekulációk augusztus 6-án értek véget, amikor Ronaldo bejelentette, még legalább egy évig Manchesterben marad.November 15-én, a Stoke elleni 5–0-s győzelem alkalmával megszerezte 100. és 101. gólját a klub színeiben, minden sorozatot figyelembe véve.Ez egyben azt is jelentette, hogy mindegyik, akkor az első osztályban szereplő klub ellen szerzett gólt valamikor.December 2-án a klub első Aranylabda-díjazottja lett, George Best 1968-as sikere óta. 446 pontot kapott, hatalmas fölénnyel, 165 ponttal megelőzve Lionel Messit.
Január 8-án sértetlenül került ki egy komolynak látszó autóbalesetből, amikor egy alagútban totálkárosra törte Ferrariját. A szonda nem mutatott ki alkoholos befolyásoltságot.Négy nappal később ő lett az év játékosa, így Luís Figo 2001-es sikere óta az első portugál díjazott.
Első BL-gólját ebben az idényben az Inter elleni nyolcaddöntőben szerezte, ez továbbjutást ért csapatának. A következő körben, a Porto ellen 40 méterről hatalmas gólt rúgott, később ezt nevezte karrierje legszebb találatának, és egyben Puskás-díjat nyert.A United ismét bejutott a BL-döntőbe, ám ott a Barcelona ellen gyakorlatilag esélye sem volt, sima, 2–0-s vereséget szenvedett.Június 11-én a klub elfogadta az érte tett, immár harmadik ajánlatot, amelynek értéke 80 millió font (94 millió euró) volt.Az átigazolást a Glazer család sajtófőnöke jelentette be.A csapattól való távozása előtt nem sokkal Ronaldo megköszönte Fergusonnak a belé fektetett munkát.
Real Madrid
2009–2010 között
2009. július 26-án a Real Madrid CF megerősítette, hogy Ronaldo a játékosa lesz július 1-től. A játékos hatéves szerződést kötött a klubbal.Fizetését 13 millió euróban határozták meg szezononként, az átigazolásért 94 milliót fizetett a Madrid, a kivásárlási árat pedig 1 milliárdeuróban határozták meg, ami rekord.Bemutatására július 6-án került sor a Santiago Bernabéu stadionban, melyre 80 ezer néző volt kíváncsi, tehát telt ház volt a stadionban. Ez a maga nemében ugyancsak rekord, a legtöbb néző korábban Diego Maradona bemutatására volt kíváncsi, amikor az SSC Napolihoz igazolt. Itt derült ki az is, hogy új csapatában a kilences mezt fogja viselni, melyet előtte legutoljára Javier Saviola viselt.Bemutatkozása a felkészülési időszakban, a Shamrock Rovers elleni mérkőzésen történt. A találkozót a Real nyerte Karim Benzema kései góljával. Ronaldo első gólját az ecuadori LDU Quito ellen szerezte, tizenegyesből. A bajnokságban góllal mutatkozott be, csapata második gólját szerezte a Deportivo ellen, ugyancsak tizenegyesből. A Bajnokok Ligájában ugyancsak jól sikerült a bemutatkozása, az első csoportmeccsen az FC Zürich ellen két gólt szerzett, mindkettőt szabadrúgásból. A végeredmény 5–2 lett. Ezt követően egymás után két bajnoki mérkőzésen is eredményes volt, előbb a frissen feljutott Xerez CD ellen szerzett két gólt, majd a Villarreal CF ellen is betalált
.
|