Cristiano Ronaldo Magyarország!


Válogatott


Ronaldo először 2003. augusztus 20-án, Kazahsztán ellen volt válogatott. Behívták a 2004-es Eb-re, ahol két gólt szerzett: előbb agörögök elleni csoportmeccsen, majd a hollandok elleni elődöntőben. A viadal végén, bár a döntőt elveszítették, bekerült a torna álomcsapatába. Ugyanebben az évben szerepelt a nemzeti csapattal az olimpián is.

2006-os világbajnokság

A 2006-os vb európai selejtezőinek második legeredményesebb gólszerzője volt hét találattal. A tornán egyetlen gólját Irán ellen szerezte, tizenegyesből.

A negyeddöntők során, Anglia ellen kisebb botrányba keveredett. Manchesteri csapattársát, Wayne Rooneyt az angol sajtó szerint az ő reklamálására állította ki Horacio Elizondo játékvezető. Később Ronaldo ezt tagadta.Az incidens után azonban cinkosan kacsintott portugál csapattársai felé, amit a tévék is közvetítettek, sokszor megismételve, és ez nem tett jót angliai népszerűségének.Az ellenséges fogadtatás miatt talán ekkor voltak a legerősebbek a távozásáról szóló pletykák.Ronaldo ekkor külön kérte, hogy a Real Madridhoz igazolhasson. Sir Alex Ferguson ezúttal a portugál szövetségi kapitányt, Carlos Queirozt kérte meg, beszéljen vele, ezenkívül csapattársa, Rooney is próbálta maradásra bírni.Ronaldo végül maradt, és öt évvel hosszabbított.A torna után, a legjobb fiatal játékos választásakor, ami részben a szurkolók szavazatain is múlik, az angolok komoly lejárató kampányt folytattak ellene.A díjat végül a német Lukas Podolski kapta, fő negatívumként Ronaldo viselkedését említették.

2006–2012

Egy nappal huszonkettedik születésnapja után, pályafutása során először, megkapta a válogatott csapatkapitányi karszalagját, a Brazília elleni barátságos meccsen.A 2008-as Eb-selejtezőkön összesen nyolc gólt rúgott, így Euzebiusz Smolarek mögött a második legtöbb gólt szerezte.Az új szövetségi kapitány, Carlos Queiroz kinevezése óta ő az első számú csapatkapitánya a válogatottnak.A 2010-es vb-selejtezőkön a portugálok gyengén kezdtek, sokáig mindössze a negyedik helyen álltak, csak a selejtezősorozat végén kapaszkodtak fel a pótselejtezőt érő második helyre.Ő lett az első olyan játékos a portugál válogatottban, aki öt nagy válogatott labdarúgótornán gólt szerzett: ide három Európa-bajnokság(2004, 2008, 2012) és két világbajnokság (2006, 2010) tartozik.

 
Welcome


Szia!Üdvözöllek téged Magyarország jelenleg egyetlen aktív Cristiano Ronaldo magyar rajongói oldalán!Ha szereted a Real Madrid nagyszerű focistáját akkor itt a helyed,hiszen hírek,képek és videók várnak majd rád!

Szerkesztő: Alexis
Nyitás: 2013.december 14.
Zárás: ??
Css: Lizania
Az oldal nem áll semmilyen kapcsolatban Cristiano-val,családtagjaival vagy közeli ismerősével!Ez csak egy rajongói oldal!

News / Cristiano / Site / Extra / Log in

 
Cristiano Ronaldo

Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro 1985.február 5.-én látta meg a napvilágot Funchal-ban,Portugáliában Maria Dolores dos Santos Aveiro és José Dinis Aveiro legkisebb gyermekeként.Cris portugál labdarugó 2010 óta a Real Madrid játékosa, valamint a portugál válogatott csapatkapitánya. A Real Madrid 2009 nyarán 80 millió fontért (94 millió euró) szerződtette, így ekkor a világ legdrágább játékosának számított.Gyerekként első csapata az Andorinha volt. Ezt követően a CD Nacional játékosa lett, majd az itt elért sikerek után a Sporting CPjunior csapatába került.

 
Chat
 
Kiemelt Partner

Ide NE jelentkezz!

 

 
Elite Partnerek

Tartalmas,szép és mindig frissitett oldalak számára fenntartott hely!Ha 1 hónapig nincs friss lekerülsz!Jelentkezni Chat-ben!

14/11 SZABAD

 
Cristiano Twitter-en
 
Instagram

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen